Ólomlábakon járt az idő, ez az alig 10 nap mintha nem akart volna eltelni. Mintha minden perc háromszor olyan hosszú lett volna. Eközben megbeszéltem otthon, hogy július első hétvégéjét a Másik Felem a lányommal az édesanyjánál tölti, így gond nélkül lóghattam meg Szófiába. A szervezőkém elég jó, de ez most különösen könnyen ment. Nem akartam triggerelni szegényt azzal, hogy hova megyek, ezért, bár nálunk ez normális a gyerek miatt, hogy használjuk a Lokátort, most kivételesen azt is kikapcsoltam. Nem láthatta, hol vagyok, bár nyilván nem hülye ő sem, tudta, hova megyek.

Az első hétvégét tehát Szófiában töltöttem Marcussal. Most igazából nem voltak terveink a programot illetően. Az egyetlen dolog, amit elterveztünk, az volt, hogy elmegyünk kirándulni, kivételesen egy hosszabb túrára.

(Úton Bistritsa felé. Saját mobilos kép.)

Végül egy egész napos túrán voltunk, hegyre fel, sziklákon le, csodaszép helyeken jártunk. Kicsit aggódtam ugyan, főleg az ő tavaly-törött lába miatt, de lassabb tempóban menve elég szépen vette ő is az akadályokat, rosszabbra számítottam. A lifttel felmentünk Simeonovo-ból a Vitosha tetejére, majd onnan lesétáltunk Bistritsába. Ott kerestünk egy éttermet, ahol megvacsoráztunk. Túl szép volt a nap ahhoz, hogy valami gikszer ne csússzon be valahol... hát ez konkrétan az étterem volt.

A két hülye magyar bent ül egy bolgár étteremben, magyarul beszélgetnek, a rendelést félig angolul, félig bolgárul, de sikerül leadni. Jót esznek, még azért biztos, ami biztos, lefojtják a kaját egy desszerttel. Majd kiderül, hogy nem lehet kártyával fizetni, csak készpénzzel, ami természetesen nincs elég. Marcus elsietett, hogy Bistritsa egyetlen ATM-jénél felvegyen pénzt – ami nem működött. Hogyan oldjuk meg ezt a problémát?...

Megvilágosodtam. A pincér felajánlotta, hogy Revoluttal ki tudom fizetni neki a számlát, mert nála van készpénz. Igen ám, de a Revolutomon nem volt elég pénz és a telefonom is merülőben volt. Bekéredzkedtem a konyhára tölteni a telefonomat, közben gyorsan felhívtam egyik vendégemet (D, örök hálám!!!), hogy utaljon a Revolutomra gyorsan pénzt, és ha hazamentem, úgyis első nap jön hozzám, leboltoljuk. Meg is érkezett a pénz, ki is fizettem a számlát, eközben Marcus elküldte nekem az összeget a bankszámlámra, ahol megnyitva a tranzakciótörténetet, rájöttem, hogy egyébként én is tudok a Revolutomra pénzt tenni a számlámról... sőt, szoktam is... Ezt kihasználva, feltöltöttem a Revolutra a kölcsönkért összeget és visszautaltam...

Nem is én lettem volna, de tényleg...

Haza ugyanúgy nem szívesen mentem, mint ennek előtte. Tudtam, hogy most egy ideig nem jövök, hiszen szeptemberben érkezem legközelebb a lányommal együtt. Közben itthon kaptam egy lehetőséget, a vendégkörön belülről érkezett egy jelzés, hogy augusztustól lesz egy kiadó lakás, nem messze a lányom ovijától. Szinte azonnal lecsaptam a lehetőségre, bár nem gondoltam át, hogyan fogom az üzletet fenntartani és a lakást is egyszerre – nem, most kivételesen nem ittam előtte vodka-narancsot, mert az nagyon rossz tanácsadó, és lehet, hogy ennyire sem jöttem volna ki jól a dolgokból. A lakást végül a hónap közepén tudtam megnézni, de elsőre megtetszett, és úgy döntöttem, belevágok.

Azért ilyenkor mindig hálás vagyok az életnek: amikor meg akarok oldani egy helyzetet, mindig dobál az élet különböző lehetőségeket. Nem tudom, ki az én égi gondviselőm, de biztosan elég gyakran részeg. Sokszor az utolsó pillanatban ugyan, a teljes kétségbeesés és idegösszeroppanás után jönnek ezek a lehetőségek. Ez a lakás is ilyen volt. Április óta gondolkozom azon, hogyan tudok elköltözni, hova mehetnék, hiszen állataim és gyerekem is van, nem olyan egyszerű így. És bár nem siettem, mert nem az életemért futottam el otthonról, azért nem akartam még éveket eltölteni a Másik Felem mellett – nem, nem utáljuk egymást továbbra sem, de tudom, hogy hosszú távon mindkettőnket megölné a helyzet. Így sem vagyok abban biztos, hogy nem fogunk rámenni valamilyen szinten idegileg...

Szóval körvonalazódott a lakás, és bennem is az, hogy anyagilag nem lesz ez így jó, be kell zárnom a szalont. Végül is, ha ez az ára a szabadságomnak, hát legyen... Így viszont Marcus is haza tud jönni egy kicsit hosszabb időre majd ősszel, amikor nagy szükségem lesz a segítségére.

A Másik Felemnek elmondtam, hogy megtaláltam a leendő lakásom, és biztosítottam arról, hogy ő is kap kulcsot, és akkor jön, amikor akar. Lehet, hogy tündérmesékben élek, de én hiszek abban, hogy lehet egy válást kurvaanyázás nélkül is intézni, úgy, hogy a két fél azért segíti egymást. Nem voltam mintafeleség, ahogy ő sem mintaférj, de ha sikerül ezt a jó viszonyt így fenntartani, a lányunk sem fog a minimálisnál jobban sérülni az eseménytől. Próbálkozom. Kicsit persze sajnálom, hogy nem akkoriban viselkedtünk így egymással, amikor még menteni akartam a dolgokat. Nyilván soha nem mondom, hogy soha, de nem áll szándékomban visszafordítani a válást.

Július végén lepapíroztuk a lakást, és felmondtam az üzletemet. Persze elég szar, mert mégiscsak presztízs, meg mégiscsak saját volt, de... most egy ideig ez van. Így sem tudom, mit hoz az élet, hiszen elég sok tervem van az elkövetkező időre. Most csak egy dolog lényeges: amíg be nem fejezem a tanulmányaimat, senki nem megy sehova, tartósan legalábbis nem. A következő nem egészen egy év még fog érdekességeket tartogatni, azt hiszem...